Megtanultam, hogy az élet nem mindig a boldogságról szól. Vannak napok amikor mindenki elfelejtkezik rólam, de nem bánom. Nem hiszem, hogy az életnek folyton rólam kéne szólnia. Amúgy sem értenek meg az emberek, nem értik mit akarok a világtól, de nem lep meg, nem is ismernek. Könnyebb valakiről úgy ítélkezni, hogy nem ismerjük őt. Könnyű valakit, úgy kibeszélni, hogy biztosak vagyunk benne, hogy nem hallja meg. Pletykálni egyszerű. Nem kell hozzá túl sok ész, de ahhoz kéne egy kevés, hogy felfogd, hogy ez a saját gyengeséged, a saját hibád, és amit másban látsz, az benned van. Az emberek többsége, ettől jobban érzi magát. Attól boldog, hogy valakit a saját szavaival tiport a földbe. Úgy érzi, hogy erős és ő aztán bármit megtehet, bárkivel. Hatalmas tévedésben élnek. Az értelmi szint legalján helyezkednek el, jóval azalatt, akit egy perce még vicces volt, bolondnak hívni. Hogy veszik a bátorságot ahhoz, hogy beleszóljanak valaki másnak az életébe? Az ilyen emberek szeretik, ha minden róluk szól. Azt hiszik, hogy körülöttük forog a világ, de ez csak a saját képzeletük. Az élet nem mindig szólhat egyetlen emberről. Áttaposhatsz valakin, ki nevetheted a gyengébbeket, megteheted. Aztán ne csodálkozz, ha veled is megteszik. Mindig vannak nálad erőssebbek, és egyszer mindenki visszakapja a saját gonosz tetteit.

'Lexi