Unom már, hogy minden út hozzád vezet vissza

Bármennyire igyekszem tovább lépni újra mellette találom magamat. Unom már, hogy folyton ő jár a fejembe, mindegy, hogy épp ki van mellettem. Annyira szeretném, ha végre elfelejteném. Annyira, de annyira unom már, hogy ott van a tegnapjaimba, a holnapjaimba pedig nem akarom, hogy benne legyen. Minden ember körülöttem róla beszél, a kezeimet a fülemre tapasztom, pedig tudni akarom, mivan vele. Úgy csinálok, mintha nem érdekelne. Mintha ez segítene valamit. Annyira unalmas folyton arra gondolni, hogy Ő lehetett volna az igazi. A nagybetűs szerelem, ami egész egyszerűen nem akar lekopni rólam, mint egy rossz tetoválás. Legalább gondolhatok rá, ennyi megmaradt. és ez is rohadtul több, mint a semmi. Kösz szépen!

'Lexi

Neked mi van a maszk alatt?

Neked mi van a maszk alatt? Az egyik nap, egy kedves barátom ezt kérdezte tőlem, és ez elgondolkodtatott. Ilyen kérdést nem sűrűn kapsz az emberektől, azért mert nekik elég egy sablon. Ismernek téged, de nem tudnak rólad semmit. Ismerik, hogy kik a barátaid, hogy hova jársz iskolába és, hogy melyik fiúval láttak a legutóbb. Nekik ez pont elég. Minden nap ott a lehetőség, hogy valójában megismerjük egymást. Ők nem tudják, hogy mi bánt téged, vagy mivel tudnának mosolyt csalni az arcodra. Nem akarnak beszélgetni veled, mégis mindig megkérdezik, hogy érzed magadat, aztán tovább sétálnak, nem gondolnak rád többet. Szerintem nem jó ez így. Jobban kéne ismernünk azokat az embereket, akik közt élünk. Ha nyíltan fordulnánk a másik ember felé, ha a vonaton nem a táskád utazna melletted, mert nincs kedved senkihez... Változtatni? Senki nem fog, de ez egy lehetőség. Csak rajtad múlik, hogy mit hozol ki belőle. Nyújts kezet és legyél jobb ember.

'Lexi

Nem tudom körül írni mi ez az érzés csak annyit tudok, hogy ha ránézek, bármilyen boldogtalan is vagyok, egyszerűen a szám mosolyra gördül akarva,akaratlanul.

'Lexi